Több mint egy évtizede alakították ki a modern borítású szabadidős futópályát a Margitszigeten, amelyet mérések szerint több ezren használnak nap mint nap. A pálya egyre több helyen foszladozott, az árvíz is sokat rontott az állagán. Ezért felújításba kezdett a Fővárosi Önkormányzat. Néhány héten belül felújítva átadják: újra birtokba vehetik a futók. A pálya nagy hátránya, hogy nehezen TovÃÂább

Sportfesztivál képgaléria
A Sportfesztiválról fantasztikus >> KÉPGALÉRIA << készült, olyan pillanatokat örökítve meg, amelyek mellett értelmetlen lenne bármiféle szöveges élménybeszámoló. A nagy meleg ellenére számos vendégünk volt, és reméljük, találkozunk még veletek további programjainkon. A Mogyoródi úti sportpályánk rendezvénynapokon kívül is várja az extrém sportok kedvelőit, valamint mindenki más kikapcsolódni, sportolni vágyót.

Mozgások Éjszakája – június 27
Június 27-én rendezik Budapesten a ”Mozgások Éjszakája” elnevezésű programot, melynek során a Hősök terén és az Andrássy úton (a területeket lezárják) számos szabadidős sportprogramot szerveznek, amelyen a vállalkozó kedvű, sportos embereket várják. Számos külföldi vendég is várható az eseményre, amely már nem először kerül megrendezésre – óriási sikerrel – . Reméljük számos Zuglói fog részt venni e különleges TovÃÂább

Szabadidős futó-sportrendezvények időpontjai Budapesten – 2015
Sok futó látogatja a Mogyoródi úti sportpályát, a következő gyűjtés elsősorban (de nem kizárólag) nekik szól. 1/ 2. Ironman 70,3 – augusztus 21-23 2/ 19. Nyárbúcsúztató éjszakai futóverseny – szept. 5 3/ 30. BP. Nemzetközi Félmaraton – szept. 13 4/ 2. „Fut a Csepel” Családi és Egészség Sportnap – szept. 20 5/ 18. Duatlon Fesztivál – szept. 20 6/ 15. Normafa Futó és Túranap – szept. 26 7/ TovÃÂább

Olimpia 2024
A Magyar Olimpiai Bizottság múlt szerdai ülésén egyhangú határozatot hozott: támogatják a szeptember 17-én beadandó Olimpia 2024-es rendezéséről szóló szándék nyilatkozatot. Ezen a héten a Főváros Közgyűlése, majd a kormány döntése után kerülhet sor a hivatalos dokumentum beadására. Eközben gőzerővel folytatódik a hatástanulmányok készítése, egész pontosan „finomhangolása”, hiszen több mint 10 évvel ezelőtt már készült egy alap dokumentum. Az TovÃÂább

Zugló a vívó EB-n
A jelenleg zajló Svájcban rendezett vívó Európa bajnokságon ragyogóan szerepeltek a zuglóiak: A kerületben lakó női párbajtőröző Szász Emese és a BVSC-s tőrvívó Mohamed Aida (második gyermekét szülte nemrég!) egyaránt bronzérmet szerzett az egyéni versenyben. Bővebb hírek itt olvashatóak.

Érkeznek az első Kerítés-Szépítés képek
Folyamatosan érkezik még hozzánk a fotódokumentáció, az előzetesek megtekinthetőek >>> katt ide. <<< A zsűrinek a hétfői eredményhirdetésig bizonyára lesz fejtörése, csapatmunkából, kreativitásból, lendületből és lelkesedésből ugyanis a tegnapi napon leckét kaphatott minden felnőtt a megmérettetésre felsorakozott versenyzőktől. A festék gyönyörűen szárad azóta, mi pedig páratlanul szép fallal büszkélkedhetünk. Köszönjük szépen minden diáknak és tanárnak, és persze főépítészünknek, Barta Ferencnek, TovÃÂább
Sportfesztivál utóhangok – Vakrepülés
Megérkeztek az első felvételek a Patakparti Futásról. Az OTP Bank közreműködésével idén rendhagyó és nagyszerű közös élményeket szerezhettünk: a “Vakrepülés” hangulatkeltő videó Balogh Eszter munkája. https://www.youtube.com/watch?v=z-zPDq2e3Hc

Holnap 14:00 – Kerítés-szépítő Verseny
Sziasztok, készülünk a holnapi napra és a Nagy Festésre, az előmunkálatok és a terep megtisztítása már nagyban zajlanak. A műveket alkotás közben 14:00-tól lehet megtekinteni, a zsűri pedig majd száradás után mérlegel. Mindenképp hozzatok játszóruhát, mert itt most felület nem marad szürkén és festékmentesen!

Túl a nagy futáson
Lezajlott a Patakparti Futás és a Sportfesztivál, épp mi is kipihenjük a mulatságot és a fáradtságot. Köszönjük a részvételt minden segítőnknek, minden résztvevőnek és vendégnek, és még egyszer gratulálunk a futóknak. Fotókkal hamarosan jelentkezünk, a szerdai KerítésSzépítő Bajnokságot pedig gőzerővel szervezzük.