Budapesti Olimpia 2024 – 2016.11.24.

A Fővárosi Közgyűlés és a MOB közösen döntött, hogy a Magyar Országgyűlés támogatásával pályázik a 2024-es Olimpia és Paralimpia versenyeinek megrendezésére. Ennek érdekében megalakították a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t, majd az Országgyűlés elfogadta az Olimpiáról szóló törvényt, amely a pályázathoz, illetve az esetleges sikeres pályázat esetén a feltételek, jogi szabályzók megalkotásához szükséges.
Az eredetileg kijelölt verseny helyszínek most további korrekción estek át, így számos sportág küzdelmeit már más helyre tervezik, mint eddig: elsősorban az olcsóbb rendezés szándékával.
Néhány érdekességet jegyeznék meg, mert sokan drágának és fölöslegesnek tartják az olimpia rendezését. Igen, drága, mint minden, ha újat építünk, de van azonban néhány adat, ami világosabbá teszi a valós helyzetet. A helyszíneket zónákra osztották és egy-egy zónán belül próbálnak több sportági versenyt elhelyezni. Tudni kell, a versenyekbe bekapcsolódik Győr (Audi Arena), Debrecen (Főnix csarnok), Székesfehérvér (Alba Aréna), a szegedi Máty éri kajak-kenu pálya és Balatonfüred is a már meglévő létesítményeikkel. Olimpiától függetlenül is megépült a fővárosi Groupama Arena, épül a Vizes VB Dagály uszodája, a Nemzeti Teniszközpont, továbbá helyszín lesz a most felújításra kerülő Bozsik stadion is. A pályázat előkészítő szervezet döntött arról is, hogy nem épít Olimpiai Stadiont a Csepel sziget sarkára, hanem az épülő, hatvannyolcezer férőhellyel bíró Puskás Stadionban rendezné a megnyitó és záró ünnepséget is. Így csak egy nagyrészt elbontható atlétikai stadiont kell építeni, jóval olcsóbban, mint azt az előzetes tervek szerint gondolták.
Én azonban a legnagyobb nyereségét a városnak nem is a sportfelületek építésében, hanem az infrastruktúra fejlesztésben látom, amely ha megvalósul több évtizedet repülünk előre és általa behozzuk a közlekedésfejlesztésben történt lemaradásunkat.

Ezek közül is néhány példa: megépül a Ferihegyi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út 2×3-as sávban, három különböző szintű csomópont közbeiktatásával. Lesz Dunapart-fejlesztés sétányokkal. Az 1-es és 3-as Metrók rekonstrukciójára is sor kerül, HÉV vonalak villamos vonallá történő átalakítása, 1-es villamos vonal meghosszabbítása, új villamos pályák létrehozása, az akadálymentesített peronok és járdák létrehozása, dunai hajóközlekedés modernizálása és bővítése, olyan csomópontok létrehozása, ahol a buszok-vonatok közös állomásait alakítják majd ki – intermodális központok.
És mindezt néhány adattal érzékeltetve: 2024-re tervezett tömegközlekedési járműpark fejlesztésnél, olyan flották beszerzése, ami 62 Metro és földalatti szerelvényt jelent (egy szerelvény három-négy  kocsiból áll), a villamosoknál 237 szerelvény elérése a cél, a HÉV-nél pedig 197 szerelvényt kell majd forgalomba állítani. 8 új hajó, 72 trolibusz és 905 db új busz beszerzése a szándék.

Hát mi ez, ha nem a fővárosiak életének megkönnyítését is elősegítő tervek?

 

Rátonyi Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.