Fővárosi sporttámogatások

A Főváros nemrég tárgyalta a város sportcélú támogatásának összegeit, de erről még nem született végleges döntés. Budapest sportjának működéséhez elengedhetetlen a Fővárosi sportszövetségek támogatása. A 42 budapesti területi sportági szövetség évente közel 1000 sporteseményt rendez meg, bajnokságok, kupák, amelyeken 150 ezer résztvevő áll rajthoz. Az utánpótlás teljes vertikumát jelenti a versenyek tekintetében. Korosztályos Budapest Bajnokságok, nemzetközi versenyek színesítik a hazai versenyrendszer palettáját. A mindennapos testnevelés bevezetésével és ezen korosztályok versenyeinek növelésével, valamelyest enyhítették azt a gondot, ami az utóbbi 20 évben történt, megszűnt pályák és egyesületekkel együtt eltűnő aktív utánpótlás versenyzőket. 2019-ben Budapest lesz Európa Sport fővárosa, számos világversenyt rendezünk ennek apropóján. Ha már a versenyeknél tartunk, 2018-ban – 4 év után – újra Budapest rendezi a 4 Főváros Tornáját. Pozsony, Zágráb, Ljubjana és Budapest a résztvevő fővárosok.
Összesen hat sportágban mérik össze erejüket az utánpótlásból:
labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda,atlétika és asztalitenisz sportágakban.
A Fővárosi világversenyek támogatásához is rendszeresen hozzájárul a Főváros: Junior Szinkronúszó VB, Női Kézilabda Final Four, Férfi Vízilabda Final 6.

Rátonyi Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.