Sporthírek – 2017.09.21.

2019-ben Budapesten rendezik meg a 15. European Maccabi Gameset, azaz a zsidó származású sportolók világversenyét. A Maccabi Európa Játékokat két helyszínen rendeznék meg, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, és a volt Taurus gumigyár területén felépülő sportlétesítményekben. A verseny egyúttal kulturális rendezvény is egyben, ahol számos program egészíti ki majd a sportversenyeket, aminek egy részét a Margitszigeti Nagyrétre tervezik. Így nem csak a BKV járatokon való közlekedést szorgalmazzák, hanem a Vizes VB-hez hasonlóan, a hajójáratokat is szeretnék igénybe venni a szervezők, tömegközlekedésre. A versenyekre mintegy 2500 versenyzőt, kísérőiket, és vezetőiket várják fővárosunkba.

 

Budapest rendezheti a 2019-es Női Futball BL döntőt, a Groupama Arénaban az UEFA döntésének értelmében. Ezzel felkerültünk a világ futball térképére, mint rendező, akinek korszerű, az UEFA elvárásainak megfelelő stadionja van. A 2020-as Futball EB 4 mérkőzésének rendezési jogát is megkapta Budapest, aminek az új Puskás Stadion add majd otthont. Innen már csak egy lépés, hogy Euro- Liga, vagy BL mérkőzés rendezését is megkaphassuk. Ahhoz még több korszerű létesítmények kellenének a már meglévők mellett. Szép lassan nagyhatalom leszünk a sport világversenyek rendezése vonatkozásában. Csak elevenítsük fel egy pillanatra a Vizes VB legszebb pillanatait. Mindjárt nem azt kérdezzük mennyibe került, hanem az extázis, az örömmámor percei azok, amelyek örökre megmaradnak emlékeinkben………

 

Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász, Zugló Díszpolgára újra rásérült a műtött vállára, így kénytelen kihagyni az októberi Montreali Tornász VB-t. Krisztián elmondta: újabb műtét vár rá, és utána fokozatosan elkezdve az edzéseket szeretné visszanyerni formáját,és készülni a Tokyo-i 2020-as olimpiára. Az olimpia kvalifikációs versenyek csak 2019-ben kezdődnek, így van idő a teljes felépülésre, és felkészülésre.

Rátonyi Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.