RIÓ 2016 – gyorsmérleg zuglói olimpikonjainkról – 2016.08.21.

A tizenhat fős zuglói sportolói küldöttség tagjai közül néhányan éremesélyes álmokkal, míg mások helyezésekben, megint mások a tisztes helytállás, a tapasztalat szerzés szándékával utaztak el Rióba a XXXI. olimpiai játékok színterére.

Az minden világversenyre igaz – de az olimpiára különösképpen -, hogy az éremmel rendelkező versenyzők nagy része már tapasztaltnak számít, több világverseny légkörében edződött, sokan közülük már olimpián is versenyeztek. Nyilván vannak olyanok is, akik jó napot kifogva, szerencsés körülmények között meglepetésre érmet nyernek, de belőlük kevés van.

Nos, e bevezető mondatok a mieinkre, a magyar olimpiai csapat zuglói tagjaira is igazak.

A BVSC-ben és KSI–ben, valamint zuglói lakosként más-más egyesületekben olimpiára kijutók összesen tizenhatan voltak, így a teljes olimpiai küldöttség (százhatvan fő) 10 %-át tették ki. Összesen kilenc sportágban kvalifikálták magukat a játékokra, ami már óriási erőfeszítést és hatalmas sikert jelentett önmagában is.

Főleg a hagyományos „magyar sikersportágakban” indultak, úgy mint: vívás, úszás, vízilabda, judó, birkózás, öttusa, torna, kajak-kenu, sportlövészet.

Felsorolt sportágak mindegyikében nyertünk már olimpiai aranyérmet Rió előtt is, mint ahogy most is gyarapítottuk a Bosnyák téri templom-téren lévő zuglói olimpiai aranyérmesek dicsőségtáblájára kerülő nevek számát.

A zuglói olimpikonok „korfája” is érdekességeket mutat, hiszen főleg a közel harminc éves korosztály vagy az afölöttiek közül szereztek érmeket, pontszerző helyezéseket: Szabó Gabriella kajakos kettő, míg Szász Emese vívó egy aranyérmet szerzett, Takács Orsolya vízilabdázó negyedik helyezést ért el és a még a húszas évei vége felé közeledő Mike Róbert-Vasbányai Henrik kenu kettős is negyedik helyet szerzett magának.

A fiatalok közül csak Illés Anna vízilabdázó (negyedik hely) szerzett pontot, Joó Abigél judós (hetedik helyen végzett) a többiek zömére azt lehet mondani: tisztességesen helytálltak.

Mint említettem, borzasztóan nehéz volt egyáltalán kijutni a világ legnagyobb sporteseményére, azonban voltak olyanok is, akiknél többre számítottunk a puszta részvételnél.

Valljuk meg, csalódást okoztak szereplésükkel. Nyilván nem kritikaként fogalmazódik meg bennem, de az elért eredménynél jóval többre taksáltuk a birkózó világbajnok Kiss Balázst, az úszó világbajnok Bernek Pétert, a VB helyezett tornász Hidvégi Vid-et, és a még nagy jövő lehetőségét magában hordozó, de már Európa Bajnok öttusázó hölgy Földházi Zsófiát, valamint ide értve a judós, VB bronzérmes Tóth Krisztiánt is.

 

Fentiekkel ellentétben viszont kiválóan szerepelt a még mindössze tizenkilenc éves sportlövő Péni István, aki hajszállal lemaradva a döntőről kiváló szerepléssel egy kilencedi és egy tizenkettedik helyet szerzett. Ide sorolható a hosszútávúszó Papp Márk is, aki a nyíltvízi 10 km-es úszószámban a tizenharmadik helyen végzett.

Mindent egybe vetve: Zugló büszke lehet olimpikonjaira, mert egy rendkívül kiélezett küzdelmes versenysorozatban senki nem vallott szégyent ,legföljebb nem mindenkinek volt szerencsés napja és nem mindenkinek jött ki a legjobb formája, vagy a hatalmas tét terhet, a pszichés nyomást nem tudta úgy viselni mint mások.

A zuglóiak eredményeire visszatérünk még és előre jelzem: szeptember hetedikén indulnak a paralimpiai versenyek, ahol négy zuglóinak szurkolhatunk majd.

 

Rátonyi Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.