Sporhírek – 2017.06.10.

 

A női Vízilabda Világligában a magyar válogatottban szereplő BVSC-s Takács Orsolya vezényletével 4. helyen végeztek a magyarok, miután a 16 közé kerülésért Ausztráliát 8-3-ra, a 8 között Hollandiát 8-7 re megverték, és bejutottak a legjobb 4 közé. Ott azonban az aktuális világ és olimpiai bajnok USA csapatától 8-4-re, majd a bronzmeccsen az oroszoktól 9-7 re kikapva a 4. helyen fejezték be a sorozatot.

A 2018-ban Koreában rendezendő Téli Olimpiával kapcsolatos sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Short Trackban várják el a legjobb eredményeket a mieinktől. Érmet és 16-20 olimpiai pont megszerzése a cél, amelyben legnagyobb szerep a két zuglói kötődésű Shaolin testvérekre hárul, ők ma a legeredményesebb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók. Az olimpia előtt szeptember végén, Budapesten a BOK (SYMA) csarnokban lesz az utolsó kvalifikációs világkupa verseny, ahol még olimpiai kvótát lehet szerezni.

Szomorú gyászhír: elhunyt és már el is temették Széles Sándor úszó mesteredzőt, aki többek között Gyurta Dániel olimpiai bajnok edzője is volt. Széles a 80 –as években hosszú éveken keresztül a BVSC úszószakosztályának is edző tagja volt, számos zuglói gyermeknek volt mestere, és nevelt belőlük utánpótláskorú bajnokokat.

Az Országos Öttusa Bajnokságon Budapesten Kasza Róbert nyerte az egyéni versenyszámot. A KSI versenyzője immáron 4. egyéni bajnoki címét szerezte, és Bruckman Gergővel és Regős Gergellyel a csapatversenyben is nyert egy bronzérmet a KSI együttesével.

Kijelölték a jövő héten kezdődő Vívó Európa bajnokságon résztvevő versenyzőket. Zuglói kötődésű versenyzők, Mohamed Aida tőrvívás, Szász Emese (olimpiai bajnok) párbajtőrvívás, Pusztai Liza pedig kardvívásban áll rajthoz, képviselve hazánkat és Zuglót.

 

Rátonyi Gábor

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.