Kitüntetett zuglóiak – 08.21

Az augusztus 20-ai Állami Ünnepségek keretében Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere kitüntetéseket adott át. Minket, zuglóiakat ez ismételten érintett. A Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat díjat Dr Kamuti Jenő, többszörös olimpiai ezüstérmes, Universiade győztes BVSC-s vívó, főorvos, a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Vívó Szövetség Fair Play Bizottságának elnöke és a Budapesti Sportunió elnöke kapta. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozat kitüntetést pedig Hazsik Endre, válogatott kajakos, edző…

2015-08-24
Read More >>

OLIMPIA 2024, BUDAPEST – III. RÉSZ – 2015.08.13

2015-08-13

Mint már az előbbiek során is emlegettük, az olimpiai játékokkal kapcsolatban megfigyelhető egyfajta rotációs rendszer. Vagyis kétszer egymás után soha nem rendeztek még ugyanazon a földrészen olimpiát. 2024-ben Európa várható vetélytársa az USA (Boston), Budapestnek pedig Hamburg, Párizs és Róma. Thomas Bach, a NOB nemrég megválasztott elnöke pedig kezdeményezte, hogy ne csak a 8-10 milliós megapoliszok, hanem a kisebb, 2-3 milliós városok is rendezhessenek olimpiát. (Hogy Budapest esélyeit ez mennyiben…

Read More >>

Villámhírek – 08.12

A Mexikóban rendezett Junior Öttusa Világbajnokságon nem remekeltek a magyarok, de üdítő kivételként a zuglói KSI versenyzője Bruckman Gergő a váltóversenyben bronzérmet szerzett. A hétfőn kezdődő Felnőtt Öttusa Európa Bajnokságon szintén lesznek zuglói indulók: Földházi Zsófia a hölgyeknél, míg a férfiaknál Kasza Róbert áll rajthoz, mindketten(KSI-sek) érem eséllyel. Az Eb olimpiai kvalifikációs verseny is egyben, ezért nagy jelentősége van az egyéniben elért eredményeknek.

2015-08-12
Read More >>

Kapás Boglárka bronzérmes 1500m-en

Az oroszországi Kazanban folyó Vizes Világbajnokságon újabb zuglói siker született: A BVSC-s Kapás Boglárka 400 és 800 m-es gyorsúszásban 6., 1500 m-en pedig fantasztikus versenyzéssel 3. helyezést, azaz bronzérmet szerzett. A szintén BVSC-s Bernek Péter 400 m gyorsúszásban 5. helyen végzett, így a BVSC-s úszó különítmény összesen 8 ponttal járult hozzá a nemzeti úszó-válogatott teljesítményéhez. A világ legjobbjaival versenyezve kiválóan helyt álltak a zuglói úszók és gratuláció illeti Nagy Péter…

2015-08-10
Read More >>

OLIMPIA 2024, BUDAPEST – II. RÉSZ – 2015.08.07

2015-08-07

A budapesti Olimpia gondolata nem újkeletű dolog. 1896 óta ötször pályáztunk a nyári játékok megrendezésének jogáért. Az 1920-as olimpia megrendezési jogát Budapestnek ítélték a NOB tagjai, azonban az I. világháború és az azt követő országdarabolás, illetve a vesztest sújtó szankciók „elmosták” a lehetőséget. Az 1940-es (II. világháború miatt) elmaradt és az 1960–as pályázatokon Budapest a 2 helyen végzett. A NOB tavaly meghirdetett AGENDA 2020 programjának köszönhetően Budapest még sohasem állt…

Read More >>

Olimpia 2024, Budapest – I. rész. – 2015.08.06

2015-08-06

A MOB és a Főváros után az Országgyűlés is elfogadta azt a javaslatot, amely a 2024-ben rendezendő Olimpia Budapesti pályázatát tartalmazza. (A sokszor tárgyalt és vitatott témát Rátonyi Gábor elemzi és mutatja be nekünk az elkövetkező cikksorozatban – a szerkesztő.) *** Az olimpia kohéziót, nemzeti összetartozást erősítő közös cél lehetne, a politikai csatározások háttérbe szorításával megteremtődhetne az a nemzeti konszenzus, amelynek következtében minden magyar egy irányba húzna. Az állandó csatározások…

Read More >>

Kapás Boglárka friss bronzérme – 08.05

2015-08-06

Az oroszországi Kazanban zajló Vizes Világbajnokságon nagyszerű úszósikerek születtek az első három napon, mely sikerekből a BVSC-s úszók is alaposan kivették részüket. Kapás Boglárka az 1500 méteres gyorsúszásban szenzációs versenyzéssel, hatalmas országos csúccsal bronzérmet szerzett hazánknak és Zuglónak is. Az Európaiak közül legjobbként lett harmadik, úgy, hogy csak a 6. legjobb idővel került a döntőbe. 300 méterrel a célba érés előtt még csak az 5. helyen úszott, aztán hatalmas hajrával…

Read More >>

Győri Országos Felnőtt Úszóbajnokság eredmények – 08.04

Rendkívüli sikereket ért el a BVSC úszószakosztálya az elmúlt héten Győrben megrendezett Országos Felnőtt Úszóbajnokságon. Igaz, Hosszú Katinka VB felkészülése érdekében nem vett részt a viadalokon és volt még 1-2 nevesebb hiányzó, ettől függetlenül a Zuglói úszók rendkívüli teljesítménnyel rukkoltak elő. Az éremtáblázatot magasan megnyerve a legeredményesebb úszócsapatként szerepeltek a megszerzett 23 arany, 6 ezüst és 9 bronzéremmel. Az érmek mellet t 3 db negyedik, 5 ötödik és 5 hatodik,…

2015-08-05
Read More >>

Sportfesztivál 2015 – videó

https://www.youtube.com/watch?v=kUvqWaB3l50 Rég várt videó az idei sportfesztivál hangulatával. A készítőket elérhetitek itt: https://www.facebook.com/pages/QuadroCam/408492945983653  

2015-07-30
Read More >>